Ferenczi Sándor Egyesület

Ferenczi villa története

„Mi már csomagolunk; vár az új ház, már majdnem teljesen készen van. A költözésre július 3-án vagy 4-én kerül sor. Az új címünk a következő: Lisznyai u. 11.”

(Ferenczi levele Freudnak, 1930. június 29.)

Rákosi Jenő lakóháza a budai LisznyaI utcában. Vasárnapi Újság, (67) 1920, 20: 231.

1929. február 8-án, 86 éves korában meghalt Rákosi Jenő, író, újságíró, lapszerkesztő, a főrendiházi tagja, az MTA levelező és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Az 1896-ban mindszenti előnévvel magyar nemességet kapott író 1903-tól volt a főrendiház tagja; a 20. század elején Apponyit, később Tisza István politikáját támogatta. A 20-as években a revizionista politika nagyhatású képviselője. „…a millenium körüli évek ideje Rákosi aranykora volt, Ő az ország első publicistája (…) lapja a legnagyobb, majdnem kizárólagos publicisztikai hatalom (…) Amit a nyilvánosság embere elérhet, azt Rákosi mind az ölében hordotta. Tekintélye döntő volt nemcsak politikai, hanem irodalmi és társadalmi kérdésekben is” – írta róla Schöphlin Aladár a Nyugatban (1929. 4. szám).

Rákosi Jenő portré. Vasárnapi Újság, (67) 1920, 20: 229.

Rákosi Jenő halála után egy évvel, 1930-ban, Lisznyai utcai villáját Ferenczi Sándor veszi meg. A ház megvásárlása, talán nem függetlenül előtörténetétől sem, a polgári jólét beteljesedését, függetlenséget és mindezekkel együtt egy új életforma lehetőségét jelenti Ferenczi számára. Boldog, hogy életében először egy napsütéses kert és villa tulajdonosa lett. Örömét többek között megosztotta barátaival és kollégáival, George Groddeckkel, Freuddal és Ernest Jones-szal.

„ … vásároltunk egy kertes, egyemeletes villát odaát a budai dombon, ahová e hónap végén költözünk át…[lelkesedett Groddecknek] Jó vétel volt (körülbelül 70.000 M) de a szükséges változtatások igen sokba kerülnek (körülbelül 30.000!). Boldog vagyok, hogy friss levegőhöz és a napsütéshez jutok, amit itt eddig nagyon hiányoltam.”

(Ferenczi levele Groddecknek, 1930. június 15.)

Néhány héttel később Freudot így tájékoztatta:

“Mi már csomagolunk; vár az új ház, már majdnem teljesen készen van. A költözésre július 3-án vagy 4-én kerül sor. Az új címünk a következő:

I. Lisznyai u. 11.

Már kezdődnek a házbirtoklással összefüggő gondok is: a második nagy lakás augusztusban egyelőre üresen áll (ez persze növeli a beköltözés intimitását). Eközben szorgalmasan dolgozom: napi 7-8-9 órát; a >pszichés trauma< finomabb mechanizmusa s annak pszichózishoz való viszonya is […] meglehetősen hatásos képpé áll össze.

(Ferenczi levele Freudnak, 1930. június 29.)

Majd pár nappal később:

“A költözést befejeztük. A csinos villa földszinti helyiségeit foglalom el (az első emelet üresen áll – óh, háztulajdonosi gondok!). A vásárlás, a helyreállítás és a nélkülözhetetlen új beszerzések vagyonom nagy részét felemésztették; az új háztartásban a rendszeres kiadások is növekedni fognak, úgy hogy már ahhoz is elég szorgalmasan kell dolgoznom, hogy a kiadásokat behozzam. Egyelőre ez mégsem okoz gondot, a későbbiekben meg majd csak megoldódnak valahogy. A villa legszebb része a fővárosi körülményekhez képest elég tágas kert sok fűvel és néhány nagy öreg fával. A csendet sajnos gyakran megzavarják a szomszédban működő gramofonok és rádióhangszórók, az én dolgozószobám azonban légmentesen le van zárva.”

(Ferenczi levele Freudnak, 1930. július 20.)

Jones-nak a következőket írta:

“Talán hallottad már, hogy a Tiédhez hasonló fekvésű hajlékot szereztem (a városhoz közel, mégis vidéken). Mindazonáltal nálunk még nincs a kertben olyan szép sima angol gyep, mint amilyet Nálatok a négyszázéves kultúra létrehozott.”

(Ferenczi levele Jones-nak, Budapest, 1931. január 4.)

A Ferenczi Házzal a pszichoanalízis jelentős korszakát reprezentáló „objektum” integrálódott a tudomány történetébe. A budapesti analitikusok közül sokan megfordultak a Házban, közöttük Bálint Mihály és Bálint Alice, Kovács Vilma, Hollós István, Lévy Lajos (a Ferenczi és a Freud család karizmatikus családorvosa), írók és művészek, közöttük Oscar Nemon szobrász. És van két kortársunk, akik gyermekként családi kapcsolataik révén jó néhányszor jártak a villában: Judith Dupont, aki maga is pszichoanalitikus lett, valamint Ferenczi feleségének, Gizellának az unokaöccse, a New York-i ügyvéd Balázs/Blaise Pásztory.

A Ház mint „lieu de mémoire” a kollektív emlékezet tárgyiasítását is magában foglalja. Ily módon olyan epizódok is fontos szerepet kapnak, mint a Ferenczivel mindig rivalizáló Jones, vörös rózsatövei. Jones rózsákat küldött Londonból, amelyek a kert ékességei lettek. Szimbolikus értelemben Ferenczi halálát követően azonban Jones rózsáinak mérgezett tüskéi évtizedekre megbénították a Ferenczi recepciót. Jones ugyanis valóban megmérgezte Ferenczi körül a levegőt azzal, hogy azt terjesztette, hogy Ferenczi a halála előtti években paranoid elmebetegségben szenvedett. Ferenczi Klinikai Naplójának utolsó bejegyzése pontos megfogalmazása a későbbi évekre is érvényes kirekesztettségnek:

“(Ebben a pillanatban kaptam kézhez Jones személyes hangú, barátságos sorait. Rózsákat ígér…) Nem tagadom, hogy ez még kellemesen is érintett. Úgy érzem, hogy a kollégák is (Radó stb.) elhagytak; ahhoz mindannyian túlságosan félnek Freudtól, hogy még akkor is képesek legyenek tárgyilagosan viselkedni vagy talán még rokonszenvezni is velem, ha vita van Freud és köztem…”

Ferenczi Ház házavató ünnep, 2011. szeptember

A látogatónak ez, és sok más egyéb is eszébe juthat akkor, amikor a Ferenczi Házban jár, a ház szelleme előhívja a történetekhez kapcsoló érzéseket, s az érzéseken túl mindazt, amit Ferenczi képviselt, és ami később hatással volt a pszichoanalízis fejlődésére és a mai pszichoanalitikus generációkra. Metaforikusan fogalmazva: mindaz, amit Ferenczi és tanítványai képviseltek, egy helyrajzi számot kapott a világban, mint ahogy hasonló helyrajzi számmal rendelkezik a bécsi, vagy a londoni Freud Múzeum.

Ferenzi Ház házavató, 2011. szeptember