Dobossy Marianne (1945-2020)
Szomorúan tudatjuk, hogy Dr. Dobossy Marianne, a Ferenczi Sándor Egyesület alapító tagja hosszas betegség után, ez év áprilisában elhunyt.
A közös munka, amely az Egyesület alapításához vezetett, az 1980-a évek második felében kezdődött: kiemelkedő, nyitó eseménye a vele együtt rendezett „A pszichoanalízis magyarországi története” című kiállítás volt a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A kiállítás a háborút követő első nemzetközi részvételű pszichoanalitikus konferenciához kapcsolódott, melyet a Pszichiátriai Társaság Pszichoanalitikus Munkacsoportja szervezett, melynek Dr. Dobossy Marianne is tagja volt. Marianne személyében rendkívül elkötelezett, odaadó kollégát, barátot ismertünk meg. A további közös munka örömteli eseménye lett a Ferenczi Sándor Egyesület megalapítása, amelyben Marianne a vezetőség tagjaként vállalta a pénzügyi feladatok ellátását. Éveken keresztül valamennyi konferencia, tudományos ülés és rendezvény meghatározó szereplője volt. Fájdalom mindannyiunk számára, hogy betegsége korán megakadályozta abban, hogy tovább is körünkben maradhasson; hiányoltuk egyenes, lényegre tapintó észrevételeit és azt a ritka lojalitást, elkötelezettséget, melyet oly sokan megélhettünk mellette. Emlékét szeretettel őrizzük.
A Ferenczi Egyesület Vezetősége nevében
Dr. Mészáros Judit (elnök)
Dr. Székács Judit személyes hangvételű írásával búcsúzunk Marianne-tól.
Dr. Dobossy Marianne
(1945-2020)
Személyes emlékezés
Párizsban született. Öt éves korában, 1951-ben édesapja úgy döntött, hogy hazahozza a családot. Francia anyanyelvét idővel elfedte a magyar; bár ismét megtanult franciául és eleven kapcsolatot tartott a francia kultúrával, ez a korai váltás végig éreztette hatását.
Beszédében az ‘r’ betűket franciásan görgette – jellemző történet, hogy amikor később afázia rehabilitációkat végez az Orvostovábbképző Intézetben a gyógyult betegek 99%-a raccsol…
A Bölcsészkar klinikus pszichológia szakán 1969-ben együtt szereztünk diplomát. Az egyetemen ismertük meg egymást és barátkoztunk össze. Pár év múlva, az akkori OTKI Pszichoterápiás Laboratórium alakulása idején ismét találkoztunk. Mi ketten lettünk a Laboratórium… Hosszas érvelés és rábeszélés eredményeképpen megkaptunk két helyiséget a kertre néző “alagsorában” és elindulhatott a klinikai munka. A kollégák zöme nem tudta, mit gondoljon a kórházi pszichológus működéséről. Jó pár évbe beletelt, amíg sikerült bizonyítani, hogy érdemes hozzánk beteget küldeni; a kórlapokon egyre gyakrabban szerepelt beküldő diagnózisként a “Dobossy” vagy “Székács” név…A 70-es évektől kezdve, ahogy bizalmat szavazott nekünk a kórház társadalma, egyre szabadabban dolgozhattunk. Olyan terápiás módszert választhattunk, amit szükségesnek találtunk (a differenciál-diagnosztikai felkészültségünk elég jónak bizonyult és persze a kórházi gyakorlat igazi képzést jelentett felnőttek és gyerekek terápiájában egyaránt). Relaxációs tréningtől kezdve különféle rövid terápiás technikákat, család- és pár-terápiát alkalmazhattunk, sőt, egy idő után, amikor már a pszichoanalitikus képzésünket befejeztük és kellő gyakorlatot szereztünk, annak sem volt akadálya, hogy néhány betegnél analitikus terápiát kezdjünk (általában heti 3x) – a társadalombiztosítás égisze alatt! A továbbképzés programjában is egyre intenzívebben vettünk részt. A pszichoterapeuta képzés az OTKI keretében folyt, a program kialakításában is egyre jelentősebb szerepet kaptunk. Az országban először mi szerveztünk olyan kurzust, ahol a pszichoanalízis nyíltan, nem burkolt, vagy utalásos formában került az előadások közé. Tariska prof. a képzés egyik felelőse vállalta a kockázatot…
Közben szenvedélyes lendülettel folyt a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület újraélesztése; előadások, szemináriumok, workshopok és kutatócsoportok tágították a szélesedő határt. Könyveket és cikkeket fordítottunk és tettünk hozzáférhetővé az idegen nyelven nehezebben boldoguló kollégák számára. Marianne a harmadik generáció centrumához tartozott, nappal a kórházban rendelt, délután analizált és oktatott. Jelentős szerepet játszott az 1987-es budapesti nemzetközi pszichoanalitikus kongresszus és a kapcsolódó kiállítás előkészítésében és szervezésében. Aktív szerepet vállalt a Ferenczi Egyesület létrehozásában: az alapító tagok között szerepelt.
A 90-es évek elejétől útjaink különböző irányba vezettek: én Angliába költöztem, Marianne pedig, mivel az akkor HIETE néven működő orvostovábbképző megszűnt, magánpraxisa keretében folytatta tovább gyógyító munkáját.
A következő évek során egészségi állapota sajnos egyre inkább megromlott így egy idő után szakmai munkát már nem tudott végezni. Az elmúlt időszakban így nem jelent meg a szakmai élet színpadán, mégis megérdemli, hogy alakját a felejtés ködéből visszahívjuk, hiszen a hazai pszichoanalízis újraéledésének/újraélesztésének évei alatt igen sokat tett a szakma és a pszichoanalitikus közösség különböző generációinak fejlődése érdekében.
2020 tavaszán a Covid-19 áldozata lett: családja beszámolója szerint ”csendesen elaludt”.
Székács-Weisz Judit