Ferenczi Sándor Egyesület

Tartalomfejlesztés

Befejeztük az új honlap fejlesztésének első szakaszát, az oldal 2018-2019-ben Tudástár-ral egészül ki.

Az egyesület új honlapjának célja, hogy

  • tegye láthatóvá azt a gazdag három évtizedet, amely 1988-2018 között kibontakozott; minden olyan eredmény kerüljön fel az új honlapra, amely az olvasóknak hasznos lehet és megbízhatóan dokumentálja a FSE tevékenységét;
  • segítségével váljék láthatóvá és érthetővé az a néhány fontos cél és tevékenység, amely a jövő irányába mutat (a Ferenczi-Ház, mint a magyar pszichoanalízis egyik fontos helyrajzi száma, az archívum és a digitalizálás, a konferenciák, szemináriumok és előadások);
  • tegye egyértelművé, hogy az egyesületi célok és tevékenységek egyben terek, helyszínek, eszközök a valóságos és virtuális találkozáshoz, az együtt- és közös gondolkodáshoz;
  • adjon kezdetben minimális, később több szolgáltatást (a tagoknak és külvilágnak is); ilyen lehet a fontos tudáselemek (bibliográfiák, full text, fotóanyagok stb.) egybeszerkesztése és publikálása.

A honlap fejlesztésének második szakaszában (2018-2019) különböző szakterületek képviselőinek közös munkájával egy tudástárat szerkesztünk a honlap mögé, amely a következő elemeket tartalmazza:

  • Ferenczi Sándor – életrajz, művei (bibliográfia), Ferenczi-szakirodalom – bibliográfia
  • Budapesti iskola – az iskola tagjainak életrajzai, művei, szakirodalom
  • A magyar pszichoanalízis története (Timeline)
  • Link-tár (ajánlott oldalak, bővített)
  • Az Egyesület tagjai írták
  • FSE Archívum